Dan Gaspar - Amit kevesen tudnak Cristiano Ronaldóról
2010.05.30. 16:11
Dan Gaspar, szeretnék önöknek elmesélni egy történetet Cristiano Ronaldóról. Biztos vagyok benne, hogy nem egy ismert sztori, de mindenképp el kell mondani. Hiszek a végzetben. A szupersztár híresség arca mögött egy kivételes, törödő emberi lény lakozik. mVoltam olyan szerencsés, hogy meghívást kaptam Carlos Queiroztól a 2010-es Világbajnokságra készülő portugál válogatott szakmai stábjába. Korábban már dolgoztam vele és igazi megtiszteltetésnek éreztem, hogy része lehetek a portugál csapat felkészülésének.
Nem sokkal ezután egy régi jó barátomtól, John Moreirától kaptam egy telefonhívást. John egy a tulajdonomban lévő kapusképző intézményben dolgozott. Őt és családját is barátomnak mondhatom, immár sok-sok éve. Fia, Brandon térdproblémákkal küzködik, egyébként pedig egy kiváló futballista. Az orvosok úgy gondolták, futballsérüléstől szenved. Később kiderült, hogy a betegség súlyosabb: csontrák.
A Moreira család nehéz döntés előtt állt: amputálják a fiú lábát, vagy kemoterápiára küldik a rák legyőzése reményében. Brandon szenvedélyesen szerette a labdarúgást. Már a gondolattól is teljesen kétségbe esett, hogy esetleg elveszítheti egyik lábát. El sem tudta képzelni, hogy hiányozhat az egyik lába. A család így a kemoterápia mellett döntött.
A terápia ideje alatt folyamatos kapcsolatban voltam Johnnal, mindig tudtam, mi történik Brandonnal, milyen állapotban van. Sokkoló volt hallani, hogy a kemoterápia nemcsak hogy nem segített a tumort csökkenteni, de a rák a test többi részébe is átterjedt. Johnnal különleges kapcsolatunk volt, úgy éreztem, ott kell lennem a barátommal és a családjával. Azonnal elrepültem hozzájuk Torontóba.
Brandon egy nagyon különleges kissrác volt. Ahelyett, hogy felajánlhattam volna neki a támogatásomat és bátorításomat, ő sokkal többet adott nekem, mint amit én valaha is adni tudtam volna. Nyugodt és bátor volt, küzdőszelleme pedig békével töltötte el a házat. Ő maga volt az inspiráció. Annak ellenére, hogy rengeteget veszített testsúlyából, oxigénpalackkal kellett járnia, könnyed hangján mindig azt mondta, ami helyes. Mindenkit próbált megnyugtatni és mindenkinek bizonygatta, Isten jó. 16 évesen! Ez volt az ő ajándéka.
Édesapja elmondta, hogy Brandon összeírt néhány kívánságot. Az egyik ezek közül az volt, hogy eljuthasson az Old Traffordra és láthassa Cristiano Ronaldót edzeni. A körülményeknek köszönhetően ez nem valósulhatott meg. Ahogy olyan sok gyerek számára, Brandonnak is Cristiano volt a példaképe. Úgy gondolta, Ronaldo a világ legjobb játékosa. Szobájának falát a portugál szélsőt ábrázoló poszterek díszítették, amelyeken a védők között cikázik.
John megkért, hogy próbáljam felvenni a kapcsolatot Ronaldóval, és kérjem meg, hogy hívja fel a haldokló fiát. Elmondtam neki, hogy csak egyetlen alkalommal találkoztam vele, amikor egy U-23-as portugál meccset játszottak. Tudattam vele, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy emlékezni fog rám, de mindent megteszek. Nagyon akartam, hogy teljesüljön Brandon kívánsága. Kivételes emberi lény volt, ez volt a legkevesebb, amit megtehettem érte és a barátomért.
Felhívtam Carlos Queirozt, a válogatott edzőjét, felvázoltam neki Brandon helyzetét. Carlos és én már sokszor dolgoztunk együtt, évek óta ismertük egymást. Szinte már testvérek vagyunk. A következőt mondtam neki: „Nem kértem tőled sok dolgot, de ez egy különleges eset, sokat jelentene nekem, ha barátként kisegítenél.”
Carlos elmondta, hogy mindent meg fog tenni, de nem ígér semmit. Én viszont tudtam, hogy ha valaki képes segíteni Brandonnak, a családjának és nekem, az Carlos Queiroz. Ahhoz, hogy felvedd a kapcsolatot Cristianóval, sok kapun kell átmenned. Ügynökök, menedzserek, ügyvédek… Sosem tudhatod, meddig fog tartani.
Carlos visszahívott még azon a napon, és azt mondta, „az ügy elindítva”. Tudtam, hogy neki sikerülhet.
Közben tudtam, hogy Brandon Manchaster United, Benfica és FC Porto szurkoló volt. Felhívtam a kapcsolataimat, hogy fel tudnák-e hívni Brandont, hogy erőt és kitartást adjanak neki. José Moreira a Benficától, Carlos Queiroz a Manchestertől és Vitor Baia a Portótól felhívták, kitartást és a legjobbakat kívánták neki a küzdelemben. Mindannyian különlegesek voltak, de egyikük sem Ronaldo – aki még mindig nem telefonált.
Vissza kellett mennem a Hartford Egyetemre. A Hartford Hawks szombat este meccset játszott, így pénteken visszarepültem.
Nagyszerű este volt. A Hartford legyőzte a New Hampshire csapatát, ráadásul John is felhívott, hogy Ronaldo telefonált. Óriási megkönnyebbülés volt számomra, tudtam, hogy mit jelent Brandonnak. Ráadásul Cristiano azt is megígérte, hogy fel fogja hívni másnap is.
A ház tele volt Brandon barátaival, akik izgatottan várták, hogy megcsörrenjen a telefon. Cristiano nem okozott csalódást. Felhívta Brandont. Az egész ház örömmámorban úszott. A Manchester United a Chelsea ellen lépett pályára idegenben azon a szeptemberi hétvégén. Ronaldo megígérte, hogy elküldi a cipőjét és a mezét Brandonnak. A srác extázisban volt, ennek a beszélgetésnek örült a legjobban. „Nem hiszem el, hogy épp most beszéltem a példaképemmel, Cristiano Ronaldóval – én vagyok a legboldogabb gyerek a világon.” – mondta. Cristiano ezután hetekig üzeneteket küldött Brandonnak, állapotáról érdeklődve.
Brandon, mindössze 17 évesen, 2008. október 3-án eltávozott. Cristiano elküldte neki aláírt cipőjét, bekereteztetett felsőjét és egy táviratot, néhány gondolattal. Ami a legjobban meghatotta a családot, az a távirat tartalma volt: „Az igazi bajnokok azok, akik utolsó leheletükig küzdenek, bennem ez a kép él Brandonról.”
Visszatértem Torontóba, hogy ott legyek Brandon virrasztásán és temetésén. Minden, amit Ronaldo küldött, a koporsó köré lett helyezve. Elképesztő volt.
Februárban ismét Torontoba repültem, hogy megtartsak egy kapus szemináriumot. John megkért, hogy menjek el vele kocsikázni. Elmentünk Brandon mauzóleumába. Ledöbbentem attól, amit láttam – Cristiano bronzba öntött meze, cipője. Alatta pedig gravírozva az üzenete.
Carlos Queiroz meghívott a portugál válogatott világbajnoki felkészülési meccsére, amelyet Albánia ellen játszottak 2009. június 6-án és az Észtország elleni barátságos meccsre június 10-én. A portugál szakmai stáb meghívásának természetesen eleget tettem. A csapatban ott volt 2008 FIFA Év Játékosa, Cristiano Ronaldo is. Világrekordnak megfelelő összegért igazolt a Real Madridba.
Amikor John családja megtudta, hogy csatlakozom a válogatotthoz, megkértek valamire. Volt néhány aláírandó dolguk és írtak egy köszönő levelet Cristianónak.
Elutaztam Torontóba, hogy találkozzam John családjával, majd elvigyem a Ronaldóval aláírandókat. Majd Lisszabonba mentem, a válogatott edzőtáborába. Amikor megérkeztem, hagytam néhány napot, mielőtt beszéltem Cristianóval. Gondolhatják, mindenki akar belőle egy darabot. Az uzsonna alatt közel ültünk egymáshoz az ebédlőben. Elmondtam neki, hogy van egy különleges történetem, amit megosztanék vele, volna-e rám néhány perce. Volt. Később a szobámban találkoztunk.
Érzelmes pillanat volt a találkozás, és amikor megosztottam vele a történet részleteit, és azt, hogy milyen hatással volt Brandonra, a családra és a barátokra. Cristiano figyelmesen végighalltatott.
Ki akartam hangsúlyozni az olyan sportolók hatását a Brandonhoz hasonló fiatalokra, mint Ronaldo. Megérintett hogy láthattam a pálya harcosának könyörületes és sebezhető oldalát.
Az utolsó dolog amit elmondtam neki, az Brandon naplója volt. A srác ugyanis minden nap vezette a naplóját. Utolsó oldalán a következő mondat volt olvasható: „Beszéltem Cristiano Ronaldóval, most már a mennybe mehetek.”
Ez egy igaz történet Cristiano Ronaldóról. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
