Van a futballtörténelemben negyven szerencsés, aki megkapta, de az biztos, hogy egy sincs közöttük, aki ne cserélné el BEK- vagy BL-győzelemre, Európa- vagy világbajnoki aranyéremre. Adják, és nem a pályán nyerik meg.
Itt most egy Kaká-portrénak kellen kezdődnie, hiszen a brazil vasárnap hivatalosan is megkapta az Aranylabdát, ráadásul óriási fölénnyel nyerte meg a díjat. Akkorával, hogy már májusban megírtuk, ő fogja kapni, ezért újra bemutatnunk szükségtelen.
Teljesítményét jellemzi, hogy idén Cristiano Ronaldo szereplése is Aranylabdát érdemelt volna, de ezt meg már áprilisban megírtuk. Lehetne beszélni Leo Messiről, aki szintén Aranylabdát érően futballozott, főleg ősszel, mégis csak haramdik lett. Húszéves, lesz még időnk róla beszélni.
Kaká 2007 tavaszán annyira kiemelkedő volt, hogy ha júniustól szabadságra megy fél évre, akkor is övé lenne az elismerés. Nem is volt olyan jó ősszel, mint korábban, Cristiano Ronaldo és Messi lenyomták, dehát szeptemberől decemberig a futballban nem lehet elődöntőket, döntőket, azaz óriási tétmeccseket játszani, mert nincsenek.
Tényleg, mi a fenéért naptári évre, és miért nem szezonra adják oda ezt a díjat? Az európai fociban a skandináv és az orosz bajnokságon kívül minden szezonokra és nem évekre tagolódik, a France Football mégsem így szavaztatja meg néhány sportújság munkatársát.
Régebben még legalább a karácsonyt,  december közepét megvárták a döntéssel, a győztes mindig az ünnepek előtti utolsó címoldalán jelent meg először, de az utóbbi években a FIFA World Playerrel való versengés miatt, azaz, hogy ki adja oda hamarabb előre hozták december elejére. A szavazás legjobb esetben is november közepén lezárul, így másfél hónap kiesik az értékelésből.
Hiába lő majd Kaká 10 gólt a decemberi klub-világbajnokságon, és lesz a Milan Világkupa-győztes, vagy rúg hármat az Inter elleni rangadón, hiába játszik három naponta meccset a Premier League-ben és vág ötöt Cristiano Ronaldo, hiába szerez újra mesterhármast Messi a Real ellen, bele fog ez számítani a 2008-as értékelésbe? Nem. Se a 2007-esbe.
Gond van az értékeléssel is. Az újságírók nagy része azt nézi, mit nyert az adott futballista a klubjával. Messi például alapból Kaká és Cristiano Ronaldo mögül indult, hiszen a Barcelonával nem nyert semmit. Ahhoz, hogy esélye legyen ellenük, a Milannak el kellett volna veszítenie a BL-döntőt a Liverpool ellen.
De ha így történik, attól Kaká kevésbé lett volna jó idén? Vagy jobb lett volna Messi akkor, ha van Nistelrooy nem egyenlít ki a Santander ellni, utolsó előtti bajnoki 92. percében, és nem a Real, hanem a Barca nyeri a bajnokságot? Fenéket, egyik se lett volna se jobb, se rosszabb, mégis, lehet, hogy most fordítva állnának a France Football rangsorában, és Cristianót ünnepelhetnénk, mint győztest.
Bármennyire is úgy tűnik, a futballban egy ember soha a büdös életben nem fog egyedül megnyerni semmit. Ahhoz kell másik 10, de inkább 15 ember, Kaká Aranylabdája Seedorfé, meg Inzaghié, meg Gattusóé, de még a kapus Didáé is, aki bár sokszor szarul védett, volt egy-két meghatározó mentése. 
De tényleg, miért kell gólokat rúgni ahhoz, hogy valaki az év legjobbja legyen? Tavaly Cannavaro győzelmével talán bebizonyosodott, nem kell, de ne álltassuk megunkat, ha a világbajnok olasz válogatottban lett volna egy középpályás vagy csatár, aki bevág legalább négy gólt a tornán, őt választották volna, és nem a középhátvédet.
Nagy baj, hogy az újságíróknak csak akkor tűnnek föl a védők meg a labdaszerző-szervező középpályások, ha a csatárok gólképtelenek. Miért nem beszél például jelenleg senki Sergio Ramosról és Nemanja Vidicsről?
A Real védője egy állat, nem szarozik, ha a labdával együtt kell elrúgni a csatárt is egy tiszta szerelés helyett, de az biztos, hogy a jobb oldalon és középen játszva is a világ legjobbja, az MU szerb középhátvédjével együtt.
A madridiak sehol sem lettek volna Ramos nélkül, sosem nyertek volna bajnokságot, ha ő nem játszik, mint ahogy az MU is csak neccesen húzta be a Premier League-címet és kiesett a BL-ből, miután Vidic egy hónappal a szezon vége előtt vállsérüléssel kidőlt.
Ráadásul ezek az emberek még gólokat is fejelnek, Ramos még rúg is, mégsem került egyikük sem nemhogy az első ötbe, de az első tízbe sem az Aranylabda-szavazáson.
És akkor Andés Iniestát már meg sem merem említeni. Júniusban mindenki azt mondta, a szezon legjobb Barcelona-játékosa ő volt, amit meg idén ősszel csinál a klubjában és a válogatottban, az egészen elképesztő.
Amikor játszik, a Barca játszik és nyer, amikor nem, nem. Mivel nem lő minden meccsen gólt, fel sem tűnik az átlagnézőnek. Pedig elég meglátni néhány mozdulatát, és az ember rájön, ilyen ütemérzékkel futballista minden tíz évben egy, ha születik. Hány passzából indul akció a félpályáról, és hány labda akad meg benne a félpályánál. Ha Rijkaard kicsit tökösebb lenne, már nyáron kirúgta volna az éjszakázó Ronaldinhót, és rá építené a csapatot.
A föntiek persze még szerencsések, mert nagy klubban játszanak, így az emberiség, ha nem is ismeri őket, tud róluk. De mi van David Healyvel? Pontosabban, who the fuck is David Healy?
Az a csatár, aki az észak-ír válogatottban 2006 szeptember és 2007 novembere között 12 Eb-selejtezőn 13 gólt rúgott. Betalált Spanyolország, Dánia és Svédország ellen, megdöntötte az exrealos, exarsenalos, vb-gólkirály, Eb-bronzérmes Davor Suker eddigi 12-es rekordját.
Vajon hol nehezebb gólt rúgni, a Milanban vagy az észek-ír csapatban? Egyértelmű, ugye, David Healy mégsem kap többet edzői és hazai szurkolói vállveregetésnél, mert természetesen egyedül nem volt elég, így Észak-Írország nem jutott ki a tornára, az Aranylabdát megszavazó újságírók meg arra sem méltatták, hogy október elején legalább az 50 jelölt közé berakják a nevét.
Végül abba már bele se menjünk, hogy mennyien vannak, akiknek meg kellett volna kapniuk, zárjuk le úgy: Van a futballtörténelemben negyven szerencsés, aki megkapta, de az biztos, hogy egy sincs közöttük, aki ne cserélné el BEK- vagy BL-győzelemre, Európa- vagy világbajnoki aranyéremre.