A mostani Eb meccseit is követő tévés fociközvetítések nem csak technikailag változtak rengeteget az elmúlt négy évtizedben, szakértők szerint a szurkolói attitűdöket is átalakították.

,,Ehhez a technológiához specialistákra van szükség: szigorú munkamegosztással dolgozó sportos operatőrökre, valamint úgynevezett lassítókra, akik annyira ismerik a focit, hogy azonnal tudják, honnan érdemes lassítva visszajátszani egy-egy jelenetet."-jellemezte az osztrák-svájci futball-Európa-bajnokság vizuális arzenáját az 1975 óta javarészt sportközvetítéseken dolgozó Kollányi Gyula vezető operatőr, a Magyar Operatőrök Társaságának tagja. Az Eb ugyanis abban máris rekorder, hogy minden eddiginél több, meccsenkét összesen harmics képfelvevő követi a játékot-beleértve egy helikopterre szerelt, valamint egy másodperceként ötszáz kockát rögzítő kamerát is. A harmincból 16 kamera ráadásul olyan szoftverrel van felszerelve, amely statisztikát készít a focisták által futott távolságokról is- hirdeti büszkén az Euro2008 sajtóközpontj. De a legmodernebb technológiát használják ahhoz is, hogy az adásrendezők ne vesszenek el a részletekben: a számítógép követi, hogy a pálya mely részén van játékban a labda, és azt a területet mely kamerák ,,látják".

A technikai arzenál nemcsak a szakmabeliek lehetőségeit, feladatait befolyásolja nagyban. ,,A televízió átalakította a sportolókról alkotott képet, akik mára sokkal inkább filszínészek, mint atléták."-állította a közvetítéstechnológia fejlődése kapcsán a focistákról is a Daniel Beck és Louis Bosshart svájci médiakutató szerzőpáros a Communications Research Trends című szakfolyóiratban megjelent elemzésében. ,,A show-elemekkel feldobott médiaközvetítések az 1990-es évek végétől egészen más érzéseket generálnak a sportot néző fogyasztókban, mint akár az 1980-as években"-folytatta a gondolatmenetét Robert Rinehart ameriaki sportszociológus az említett szakorgánum hasábjain.
,,A kamera objektív szemlélőből a történet alakítójává vált"-írja Baski Sándor filmesztéta a Filmvilág című folyóirat e havi számában. Szerinte a mai jó közvetítések ,,egy szimpla szögletet is úgy mesélnek el, mint egy thriller legizgalmasabb jelenetét." A keverőpult mögött ülők nemcsak gyorsak, de a figyelem irányításának technikáitól a montázskészítés módszerein át a játékfilmes partonokig tökéletesen birtokában vannak a hatásos filmkészítés eszköztárának-így Baski.

A hatásfokozáshoz persze sokat kellet fejlődnie a technológiai háttérnek. Az 1990-es évek elejéig ugyanis a televíziós stábok inkább csak- a szakargóval élve- leközvetítették a meccseket. ,,Eleinte csupán három kamerával vonultunk a pályára"-emlékszik vissza karrierje elejére Kollányi. A főtribün tetejére- a kezdőkörrel egy vonalban- állított apparátus a totálképért volt felelős, mellett egy másikkal az akciókat követték és a játékosokra közelítettek rá, akárcsak a pályaszéli állványra helyezett fix optikás (tehát közelítésre nem alkalmas) kamerával. Az adásrendezők az 1970-es években akkor kapcsoltak közelire, ha szabálytalanság történt, a partvonalon kívülre került a labda, netán gól esett. Az ismétlést csak lassítás nélkül lehetett adni.
Bő harminc éve még merész újításnak számított, hogy egy további közelítő (snittelő) kamera-két játékos párharcát mutató-képe előben is adásba kerüljön. ,,Ehhez olyan operatőr kellett, aki biztosan le tudja követni a spílereket, és olyan rendező, aki tudja, mikor lehet bevágni őket"-így Kollányi. Az 1980-as olaszországi Eb-n aztán a lasított visszajátszások bevezetésén túl olyan új kamerákkal lepték meg a nagyérdeműt, amelyeket a tizenhatotsok vonalában állítottak fel, és a lesre, illetve a játékosok arcára fókuszáltak velük. Ezek után jöttek az 1978-ban feltalált, a kameraman futása közben is stabil képfelvételre képes úgynevezett steadycamek, majd az 1980-as évek végén a partvonal mentén fahrtsíneken futó kocsikról képeket készítő (úgynevezett go-cam) berendezések, később pedig a játékteret felülről-például helikopterre szerelt kamerával-megmutató képek. Ezek közül a legújabbak a póknak becézett masinák, amelyek a játékot nem zavarva, a stadion légterébe szerelt kábelhálózaton siklanak az akciókat követve.
A már idézett Beck és Bosshart szerint a tévédrukker ezek révén oyan közel került a sportolókhoz, mint a filmek, illetve később valóságshow-k és a folytatásos szappanoperák nézői, akik a képernyőn feltűnő hőseik minden mozdulatát ismerik, kvázi családtagokként tekintenek rájuk. A nézőbeavató áttörést aztán egyértelműen a digitális képközvetítő technológia elterjedése és ezzel a kamerák számának drasztikus növekedése hozta meg az 1990-es évek közepén-erősítette meg a HVG-nek küldött elektronikus levélben a 2006-os labdarúgó-világbajnokság meccseit pályánként már 23 kamerával közvetítő franci Host Broadcast Services kommunikációs igazgatója, Nicola Taylor. Bár a televíziónézők élőben továbbra is a főtribün (másképpen a kispadok) irányából követhetik figyelemmel a mérkőzéseket, a gyep túloldalán is felállítottak (úgynevezett reverse) kamerákat, amelyek a labdakergetést a megszokottól eltérő szögekből mutatják- a néző megzavarását elkerülendő kizárólag visszajátszásban. De az együttlét illúzióját azok az óriási gyújtótávolságú teleobjektívek és a másodpercenként 25 helyett több száz képkockát rögzítő (hol high speed, hol slow motion néven emlegetett), korábban a természetfilmesek által használt kamerák teremtették meg az ezredforulón, amelyek az izzadságcseppek spriccelését is naturalisztikus részletességgel képesek megmutatni. Kollányi szerint a képi információtömeg miatt ma ,,már nincs idő arra, hogy a rendező szóban instruálja a vágókat, ezzel is értékes tizedmásodperceket vesztve", ezért javarészt maguk az adásrendezők kezelik a tucatnyi élőképet összehangoló mixerpultot.
Az így létrehozott hatás filmszerűségéért a rendezők is sokat tehetnek- ahogyan az első meccsek bizonytalankodásai után lapzártánkra már az osztrák-svájci Eb közvetítői. Ezért vezetnek be egy-egy visszajátszást a jelenet főszereplőjéről készített közelivel, de az olyan apró, hatásvadász trükkök sem ritkák, hogy egy szabálytalanság után a kamera lassan felkúszik a bíró karján, és a néző számára csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy a vétkes játékos sárga vagy piros lapot kapott-e. A már idézett Baski szerint a rendezők nem csupán várnak a drámára, de tesznek is érte. A feszültséget az Alfred Hitchocktól származó suspense (késleltető) módszerrel, az úgynevezett párhuzamos vágástechnikával is gerjeszthetik-például amikor időről időre megmutatják egy köztudottan gólveszélyes csatárjátékos melegítő mozdulatait. A filmszerű hatás eléréséhez a hovatovább bulvármódszerekkel dolgozó operatőrök a futballhősök legintimebb pillantait (vakarózását, kétségbeesését, bőrhibáit) is a nagyvilág elé tárják, azzal a különbséggel- így  a  magyar esztéta-, hogy ,,a létrejövő valóságshow-ban, a kép természetéből adódó apróbb torzítások ellenére, valódi minden dráma, és őszinte minden katarzis."

HVG- 2008. 06. 21.