Cristiano Ronaldo: " Boldog karácsonyt mindenkinek!"

BL-győzelem, Aranylabda, Premier League-aranyérem. Cristiano Ronaldo mégsem dől hátra elégedetten. Újabb kihívásokra vágyva az idén Madridba költözött. Hogy mindent előről kezdve a blancókat is csúcsra járassa.

-Most őszintén, pusztán a pénz miatt igazoltál Madridba?
C.R.: Ugyan már! Gyerekkori álmom vált valóra, és aki ismer, tudja, ez nem csak a szokásos lózung. Egészen kis koromtól fogva a Real után vágyakoztam, az persze a legszebb álmaimban sem fordult elő, hogy a bemutatásomra megtelik a Santiago Bernabéu Stadion.

-Különleges nap lehetett.
C.R.: Abszolút. És attól a pillanattól kezdve, hogy aláírtam madridi szerződésemet, csak az hajt, hogy a csapat hasznára legyek, hogy a drukkerek minden pillanatban azt érezzék, miattam érdemes kilátogatni a stadionba. Az se baj persze, ha más miatt is szívesen jönnek.

- Már egy évvel korábban menni akartál, nem?
C.R.: Igen, a BL-győzelmet követően. Úgy gondoltam, Manchesterben már nem adhatok többet, nincs már mit megnyernem. Ha úgy érzed, az adott helyzetben megtetted a tőled telhetőt, új kihívásra vágysz. Végül maradtam még egy szezont, örülök, hogy zsinórban három bajnokságot nyertem a Uniteddel, de a nyáron eljött a váltás ideje.

- De ha nem a pénz, mi motivált?
C.R.: Az álmom megvalósulása, az, hogy egy napon a futballtörténet legnagyobbjai közt jegyezzenek. Ehhez persze piszok keményen kell melózni, úgy azonban még édesebb a siker. Ha pedig valaki Madridban a legnagyobbak közé emelkedik, egyszersmind a világ futballjában is azzá válik.

- Megérte váltani?
C.R.: Meg. Még úgy is, hogy Spanyolországban a drukkerek sokkal nagyobb nyomás alatt tartják a játékosokat és az edzőket, mint Angliában. A Bernabéu közönsége aztán különösen "veszélyes", itt minden pillanatban meg kell felelni az igényeknek. A világ egyetlen csapata sem lehet állandóan topon, csakhogy ez a madridi publikumot teljesen hidegen hagyja. A Bernabéuban minden meccset meg kell nyerni, nem is akármilyen játékkal, a vereséget egyszerűen képtelenek errefelé elfogadni. Pedig a rengeteg új játékos és az új trénet miatt némi időre lenne szükségünk ahhoz, hogy tökéletesen megfeleljünk az elvártaknak.

- Csakhogy az "idő" arrafelé ismeretlen fogalom.
C.R.: Igen, ráadásul mindenki azt várja, hogy én majd minden helyzetet megoldok, hogy én egy személyben megnyerem a meccseket, jóllehet nem játszhatok egyszerre védőt, középpályást meg csatárt.

- Csak nem hiányzik Anglia?
C.R.: Dehogynem. Főleg a kaja meg az időjárás...A viccet félretéve, jól éreztem magam Manchesterben is, de Madrid az új otthonom, boldog vagyok Spanyolországban.

- Azért jó néhány United-drukker kezdett el aggódni távozásod után.
C.R.: Pedig nem kellett volna. Nélkülem is szuper csapat az MU, rengeteg klasszissal  a keretben, akik igazolni fogják, mennyire jók.

- És a város másik klubja, a City?
C.R.: Nem tudom elképzelni, hogy valaha akkora legyen, mint a United. A tradíció a "vörös ördögök" mellett szók, két-három év alatt pedig képtelenség történelmet írni, függetlenül attól, mennyi pénzed van. A történelmet nem lehet megvásárolni.

- De ha neked ajánlanának fell mondjuk heti félmillió fontot?
C.R.: Akkor se mennék. Nem csak azért, mert megtaláltam az álmaim csapatát, hanem mert Angliában nem tudom elképzelni magam más szerelésben, csak a United mezében.

- És amikor valakiért majdnem százmillió eurót fizetnek?
C.R.: Azt jelenti, léteznek játékosok, akik megérnek ennyit. Úgy van ez, mint az autókkal. Amelyik jobb, mint a másik, többet ér, a különleges futballisták ugyancsak drágábbak.

- Az a bizonyos kacsintás  a portugál-angol vb-negyeddöntőben és a jó barát Rooney kiállításának kikönyörgése mennyire üldözött?
C.R.: Néha sajnos az ember a meccs hevében, abban a felfokozott állapotban olyan dolgokat is elkövet, amelyeket nem biztos, hogy kellene. Mégsem mondom, hogy megbántam, mert annak az amúgy szerencsétlen szituációnak minden fejleménye, következménye, az ellenem irányuló hadjárat csak erősebbé tett. Persze visszagondolva elismerem, helytelenül cselekedtem, és bevallom, sosem tennék ilyet újra.

-A szabadrúgások előtti Ronaldo-rituálé immár klasszikus. Honnan jött ez a "hátralépek néhányat, terpeszben állok, fújok egy nagyot" mozdulatsor?
C.R.: Így alakult. Ez az én stílusom. Minden labdarúgónak megvan a magáé. Ezzel a módszerrel rúgtam néhány nagy gólt, néhány tényleg szemrevalót, úgyhogy marad még sokáig ez a fajta szertartás.

- Angol bajnoki aranyak, Bajnokok Ligája-győzelem, Aranylabda, a FIFA-voksolás első helye, megannyi cím. Cristiano Ronaldo házi ranglistáján melyik hányadik helyet foglalja el?
C.R.: Elárulom, nincs ilyen lista. Valamennyi borzasztóan fontos a számomra, meg kell hagyni, a Real Madrid mellett mindig is ilyen trófeákról álmodtam, leírhatatlan boldogsággal tölt el, hogy megkaphassam ezeket a valóban becses elismeréseket.

- Egy jelentős darab azért még hiányzik.
C.R.: A vb-trófea. Júniusig biztosan várnom kell, hogy kiderüljön, meddig még.

- És volt úgy, hogy hátradőltél, mondjuk az Aranylabda után, és azt gondoltad, "na, ez is megvan, most már kicsit pihizhetek"?
C.R.: Ahhoz elég fiatal vagyok még, hogy így gondolkodjam. Szeretnék továbbra is ugyanúgy teljesíteni, ahogy eddig, a lazsálás, a pihi nem az én stílusom. Különben is, a feladat adva van: azokat a címeket, amelyeket megnyertem a Uniteddel, a Real játékosaként is el kell hódítanom. 

- A BL miben más, mint a spanyol vagy az angol bajnokság?
C.R.: Elsősorban abban, hogy a javításra sokkal kevesebb lehetőséged adódik. Veszítesz, és repülsz. A nemzeti bajnokságok hosszú mivolta megengedi, hogy olykor kikapj, a BL szinte soha. Ott muszáj maximálisan koncentrálni, minden fordulóban százszázalékos szellemi és fizikai  állapotban csatába indulni.

- Ibrahimoviccsal összeakadtál manchesteriként a BL-ben, amikor ő még az Interben gálázott, a svédek elleni válogatott meccsen és a legutóbbi el clásicón is. Ám egyedül a United játékosáként lehetett sikerélményed vele szemben.
C.R.: Miután nagy játékos, ebben nincs semmi meglepő. Világos, hogy szerettük volna a Camp Nouban legyőzni a Barcelonát, de Zlatan akkor is bizonyította, győztes típus. A vb-re ellenben nem Svédország, hanem Portugália kvalifikálta magát...

- Gyakorta összemérnek Messivel.
C.R.: Amit nem nagyon szeretek, mert értelmük és jelentőségük sincs ezeknek a hasonlítgatásoknak, ugyanakkor nagyon tisztelem Lionlet, figyelem a karrierjét, az idén a lehető legjobb helyre került az Aranylabda.

- Ha a Messi, Xavi, Iniesta hármas egyikét leigazolhatnád Barcelonából, kit választanál?
C.R.: Egyiküket sem. Nagyon jó játékosok, de köszönjük, jól megvagyunk nélkülük is.

- Melyik pályafutásod eddigi legszebb gólja?
C.R.: Talán amelyet az Aston Villának rúgtam az Old Traffordon, sarokkal, de az a szabadrúgásgól sem tekinthető csúnyának, amelyet a Portsmouth ellen David James kapujába varrtam be. Szerencsére akadt néhány látványos találat, már csak azért is nehéz választanom.

- Akad olyan, amelyet eddig csak edzésen sikerült, de éles meccsen nem nagyon?
C.R.: A tréningen szoktam három, négy védőt kicselezve gólt lőni, remélem, tétmeccsen is rúgok még hasonlót.

- Cristiano Ronaldo ma már jóval több, mint egyszerű futballista, márkanév, brand is egyben, akiért milliók rajonganak. Nyomasztó olykor ez a fajta szerep?
C.R.: Tudom, hogy ma már nem egy vagyok a sok közül, de nem nagyon gondolkodom ezen. Nyilvánvaló, hogy az örökös reflektorfény fárasztó tud lenni, olykor megvisel, de elfogadom, mert az a boldogság, amelyet a futball kínál, mindenért kárpótol. Ha pályára lépek, nyerni akarok, ez az alapvetés, a legfontosabb, olyankor semmilyen külső körülmény nem befolyásol. Szerencsére munkál bennem egyfajta belső motiváció, s emellett a családom, a bartátaim és a drukkerek is inspirálnak.

- Utóbbiak közül sokan imádnak, mások kevésbé - és akkor finoman fogalmaztunk. Hogyan viseled az ellenséges fogadtatást?
C.R.: Semmi bajom nincs azzal, ha a riválisok szurkolói pfújolnak, sőt! Néha még jobb játékra ösztönöz. Ha le akarjuk egyszerűsíteni a választ: az ellenfelek drukkereinek ez a dolga. Ráadásul mit tehetek ellene? Semmit. Már csak azért sem érdemes túl sokat filóznom a "szeret, nem szeret?" kérdésen. Szerencsére a pályán teljesen függetleníteni tudom magam a külvilágtól.

- És azok a védők, akik láthatóan szintén nem kedvelnek, mondjuk úgy, egy kanál vízben meg tudnának fojtani, brutálisak?
C.R.: Célpont vagyok, megesik, hogy "lebontanak", de nem tapasztaltam, hogy szándékosan bárki sérülést akarna okozni. Hál' Istennek nem efelé meg a futball. Tény, az angol védők sokkal keményebbek, mint a spanyolok, a szigetországban azért "könnyebben", szívfájdalom nélkül odasóznak az embernek. Vannak persze kivételek. Ashley Cole ellen például imádtam játszani. Persze, ő is kőkemény, de hozzám hasonlóan játssza a futballt. Életem legnagyobb és legemlékezetesebb csatáit vele vívtam, a Chelsea-MU és az angol-portugál meccseken.

- Azoknak a futballpalántáknak, akik olvassák ezt a beszélgetést és szeretnének a nyomodba érni, mit tanácsolnál?
C.R.: Hogy bár nehéz feladatra vállalkoznak, ha profi játékossá akarnak válni, bízzanak magukban, tényleg sose veszítsék el a hitüket, és az edzéseke dolgozzanak nagyon keményen! Ha így tesznek, sikerülhet.

- Ha neked valamiért nem sikerült volna, most mivel foglalkoznál?
C.R.: Nem is tudom... Mindig is labdarúgó akartam lenni, csak erre tudtam gondolni. Ez az amit imádok csinálni, szóval nehéz válaszolnom... Talán festő lett volna belőlem. Talán.

-Ha újságíró lennél, kit interjúvolnál meg a legszívesebben?
C.R.: Eusébiót. Nemcsak én, egész Portugália csodálja, sőt az egész világ.

-Ő a gyerekkori példakép?
C.R.: Az egyik.

-A másik?
C.R.: Az apukám. Négy éve halt meg, rettenetesen hiányzik. Főleg a karácsony nagyon nehéz nélküle... Az elvesztése mégis inkább megerősített, de ma is, mint azelőtt is mindig, a család jelenti számomra a legtöbbet. Meghitten ünnepelünk ezúttal is, és ezúton is boldog karácsonyt kívánok a világ valamennyi futballszurkolójának!